Virtuális endoszkópia

Vastagbél és gyomortükrözés fájdalom nélkül, virtuálisan

A

 

3 dimenziós virtuális tükrözés korunk egyik nagy találmánya. Ennek segítségével nem kell eszközt felvezetni a vizsgálni kívánt szervbe, hanem kívülről készített képfelvételek (CT, MRI) számítógépes feldolgozása révén az üreges szervekbe, erekbe belenézhetünk, azokban "végig repülhetünk", mintha valóban bent lennénk. Leginkább daganat felderítésben és ér meszesedés állapotának, érszűkület felmérésben tud segítséget nyújtani egyedülálló módon. A képfelvételek néhány másodperc alatt elkészülnek. A képek elemzése, kiértékelése hozzáértő szakemberekkel, speciális programokkal történik.

A képek elkészítését szakorvosi konzultáció előzi meg. Ekkor a szükséges előzetes megbeszélés, anamnézis felvétel és vizsgálatok mellett bemutatásra kerül, hogy hogyan fogjuk látni belülről az emberi szervezetet, szerveket. A vizsgálat eredményét a páciensnek konzultatív módon bemutatjuk, ill. papíralapú és elektronikus formában is átadjuk.

Ezen komplex egészségügyi ellátás minden esetben tartalmazza az előzetes konzultációt, elővizsgálatokat,a CT vizsgálatot, az eredmények megbeszélését és bemutatását 3 dimenzióban, írásos szakvéleményt és elektronikus képi dokumentációt.

Tehát nem csak a lelet kézbe adásából áll az eredmény közlése.

Lehetőség van rendelőnkben máshol készült CT képekből (amennyiben az jó minőségű) a szívkoszorúér és hasi ütőér mésztartalmának (Ca score) kimutatása, a légutaknak 3 dimenziós rekonstrukciójára, tükrözésére.


3 dimenziós virtuális tükrözések, melyek Orvosi Centrumunkon keresztül elérhetők:

 

  • 3 dimenziós virtuális vastagbéltükrözés (virtuális colonoscopia, CT colonoscopia) a vastagbél jó és rosszindulatú daganatok, elő rákos elváltozások (már néhány mm-es nagyságtól), kitüremkedések és azok gyulladásainak (divertikulumok, diverticulitis) kimutatására.
  • 3 dimenziós virtuális gyomortükrözés (virtuális gastroscopia, CT gastroscopia) a gyomor jó és rosszindulatú daganatainak (már néhány mm-es nagyságtól), nagyobb fekély (1 cm-es) kimutatására.
  • 3 dimenziós virtuális hasi főverőér tükrözés (CT aortographia) az aortaív és hasi főverőér meszesedésének, kitágulásainak, anomáliáinak korai kimutatására
  • 3 dimenziós virtuális koszorúér tükrözés (CT coronarographia) a szívkoszorúér meszesedésének, szűkületeinek, anomáliáinak korai kimutatására, megelőzendő a szívinfarktust
  • 3 dimenziós virtuális hörgő tükrözés (CT bronchoscopia) a tüdő, a légutak jó és rosszindulatú daganatainak, légúti szűkületeinek kimutatására.
  • Gerinc és csípő ízületi elváltozások 3 dimenziós komplex elemzése


Speciális vizsgálatok

Kattintson a képre!

3 dimenziós virtuális gyomor és vastagbéltükrözés

 

 

3 dimenziós szívkoszorúér, hasi verőér meszesedés kimutatás (Ca score)

 

 

3 dimenziós virtuális tüdő főhörgő, légút tükrözés

 

 

Kérdések és válaszok
  • A virtuális vastagbéltükrözés kiváltja-e a hagyományos vastagbéltükrözést?

    A virtuális vastagbéltükrözés a vastagbélben fellelhető formai változások kimutatására lett kifejlesztve. Tehát a daganatok, divertikulumok, bélmegtöretések, külső elváltozás okozta benyomódások kimutatására alkalmas eljárás. Az új CT készülékeknek köszönhetően minimális röntgensugárzás (1-3 mSv, az egy éves természetes háttérsugárzásnak megfelelő sugár mennyiség) mellett, rendkívül nagy felbontású, néhány mm-es elváltozást már kimutató képeket kapunk. Vastagbél polypus és rák esetében ki tudja váltani a hagyományos tükrözést. Amennyiben rendszeresen, 5 évente megtörténik a virtuális vastagbéltükrözés, a korábban 1-2 mm-es polypusok is detektálásra kerülnek. Gyulladásos betegségek esetén (IBD), a diverticulitist leszámítva nem javasoljuk. Az alábbi linken az amerikai rákszövetség angol nyelvű leírás is található a fent leírtakról. http://pressroom.cancer.org/index.php?s=43&item=34 Colorectal Cancer Prevention & Prevention & Early Detection: Early Detection: Update 2011

  • A virtuális vastagbéltükrözés során el lehet-e távolítani a polypust?

    Nem lehet, mivel az egész eljárás virtuális módon, 3 dimenziós képi megjelenítés mellett, szoftveresen zajlik. Szokták is orvosok mondani, hogy ezért érdemes a hagyományos vastagbéltükrözést választani, mert az rögtön el is távolítja, vagy mintát is tud venni az elváltozásból. Ez első hallásra logikusnak hangzik, de ettől a valóság a gyakorlatban mégis mást mutat. Miről is van szó?

    1. Nagyobb részben a vastagbéltükrözés során nem találunk olyan elváltozást, amit el kellene távolítani, vagy mintát kellene venni belőle. Tehát feleslegesen szenved az, akinek hagyományos tükrözéssel átnézzük az egész vastagbelét.

    2. Nem ritkán előfordul, hogy a hagyományos vastagbéltükrözés során sem távolítják el az elváltozást, hanem visszahívják a beteget egy későbbi időpontra. Ennek oka lehet, hogy a vizsgálat elhúzódása felborítaná a rendelés menetét, nincsenek meg esetleg a tárgyi, vagy szakmai feltételei a beavatkozásnak.

    3. Leggyakrabban a vastagbél utolsó 40 cm-es szakaszán szoktak polypusok és rákos elváltozások létrejönni. Virtuális vastagbéltükrözéssel pontosan meghatározva az elváltozás helyét, hagyományos tükrözéssel már csak eddig, a végbélhez közel eső szakaszig kell felvezetni a vizsgáló eszközt, amely általában jóval enyhébb kellemetlenséget okoz, mintha az egész vastagbelet kellene hagyományos módon átnézni.

  • Mostanában hasmenéses a székletem, mit tegyek?

    A hasmenésnek számtalan oka lehet a fertőzéstől kezdve, bizonyos gyógyszerek mellékhatásán át a vastagbél daganatos megbetegedésig bezárólag. Gyermekkorban gyakran a laktóz intolerancia első jele lehet.. Mindezek alapján érdemes szakorvoshoz fordulni, ha néhány napon belül nem rendeződik.

  • Gyakran puffad a hasam, ritkán görcsöl is. Lehet béldaganatom?

    Igen lehetséges, de más bélbetegségek gyakrabban okoznak ilyen panaszokat. Sajnos a béldaganatok nagyon sokáig nem okoznak semmilyen panaszt.

Kép és videó galéria

Kapcsolódó témák

  • "Innovatív Medicina - C-Medic Orvosi Centrum"

  • "Egészség, Szépség, Harmónia"